Previous Next

Sikeres pályázat!

2015 szeptemberében az EMET „emberi erőforrás támogatáskezelő” felhívására Varga Viktória és jómagam másfél hónapos áldozatos munkába kezdtünk, egy legalább 60 órás tanórán kívüli, hagyományos tananyagon túlmutató, komplex tehetséggondozó program megvalósítása érdekében. Melynek eredményeképpen tárgyiasult alkotás (pl. kiállítás, prezentáció, interaktív bemutató stb.) jön létre. A tehetségműhelybe bevonni kívánt kivételesen tehetséges, szakképzésben részt vevő tanulók száma minimum 3 fő, maximum 10 fő lehetet. A célunk az iskolánkban tanuló három különböző osztály diákjait (kb. 90fő, 17-20 életkorú) vizsgálva, kimagasló tehetséget keresve, színvonalas elmélet, igényesen összeállított gyakorlat oktatása. A képzés végére egy látványos, szakmailag letisztult projektfilm készítése valamint egy fantasztikus kétnapos tanulmányi út szervezése a csúcsgasztronómia központjába a Sirha kiállításra, Budapestre.

A pályázat sikeres elbírálása után 2015. november 15.-én, 1.411.000ft-ot nyertünk az intézménynek és újabb kitartó munkával nekiláttunk „Az utazás a kávé Világába” névre keresztelt projektmunkánk megvalósításához. Egy kétfordulós pszichológiai teszten esett át kilencven tanuló, közülük tizenkét fő lett kiemelve. Majd őket újra versenyeztetve a kiválasztott hat tehetséggel elindult a felkészülés. Akik név szerint: Kiss Henrietta, Németh Vivien (1/13 B), Dankó Dorina, Hápl Kornél, Pataki-Tóth Bálint és Borbély Levente (13 B).

 

Felkészítő tanárukkal, Antal Zoltánnal az első tizenkét órában ízére szedtük az összes kávéval kapcsolatos tudnivalót, mint például: a kávé eredete, fajtái, botanikája, jellemzői és szüretelése valamint a kávécseresznye felépítése, feldolgozása, pörkölése és a kávéfőző gép története.

Miután minden tudást elsajátítottak az elméleti órákon hozzáláttunk a gyakorlati felkészülésnek egészen a kávédaráló beállításán, működtetésén, tisztításán (Mazzer és Rimini), eszpresszógép üzembe helyezésén, működtetésén és tisztításán keresztül a tökéletes Eszpresszó, Ristretto, Doppio, Lungo, Americano készítéséig, amivel el is érkeztünk a felkészülésünk feléig, vagyis harmincórányi elmélet és gyakorlat állt már mögöttünk. Ez idő alatt folyamatosan a baristáknak kifejlesztett harminchat különféle kávéval és kávéhibákkal, kapcsolatos illatmintákkal tornáztattuk az illatfelismerő képességünket, ami hétről hétre jobb lett.

A kurzusunk második felében jönnek az igazán nagy kihívások, hiszen a hat embernek különböző ’’mesterművet” kell elkészítenie kifogástalanul egy projektfilmre. Mindenki megtanulja a tökéletes tejhab és tejkrém készítését valamint a csokoládé toppinggal és latte-art pennel való díszítést is. Egy kis ízelítő a készítményekből. Cappucino, Melange, Caffe Latte, Machiato, Cortado, Flatwhite, Eszpresszó machiato, Jegeskávé, Irish coffe, Caribian Coffe, Eszpresszó martini és a különleges kávékoktélok.

Felkészüléseink nagyon jó hangulatban telnek és egymást segítve haladtunk előre egészen a gyakorlati bemutatóig, melyen kávédaráló beállítása, két kötelező és egy választott termék készítése megadott időre, amit aztán egy tíz perces projektfilm keretében meg is mutatunk a nagyérdeműnek 2016. április 26.-án.

 

Ezt követően kerül sor a szintén a pályázathoz tartozó két napos tanulmányi útra Budapestre, melyet picit részleteznék.

A sikeres 2014-es debütálás után a Gourmet by Sirha Budapest legközelebb már Sirha Budapest néven kerül megrendezésre! A Sirha Budapest csatlakozik a Sirha hálózathoz, amely a legrangosabb szakkiállításokból áll és olyan városok a házigazdái, mint Lyon, Genf, Isztambul, Rio de Janeiro és hamarosan Mexikóváros. A Sirha Budapest 2016 májusában elhozza Magyarországra a legújabb trendeket és innovatív megoldásokat az élelmiszer-, sütő- és cukrászipar, a vendéglátóipar és a gasztronómia területén. Lesznek majd pék- és cukrászversenyek, illetve barista bemutató a szakma legtehetségesebb magyarországi képviselőivel. A nagy presztízsű szakácsverseny története során először a Bocuse d‘Or európai fináléja Magyarországon kerül megrendezésre.

Magyarország kormánya, Budapest városa és a Magyar Bocuse d’Or Akadémia támogatásával a Sirha Budapest örömmel látja majd vendégül a szakácsverseny legjobb európai versenyzőit 2016. május 10-én és 11-én.

Húsz európai ország legtehetségesebb szakácsai versenyeznek majd egy elképesztő hangulatú fináléban, hatalmas szurkolótábor előtt főzve 5 óra 35 percen keresztül, hogy eldöntsék ki Európa legjobbja.

Az európai döntő első 11 helyezettje vesz részt a 2017. januárban, Lyonban megrendezésre kerülő világversenyen.

A barista szakkörök nyitottak szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt, hétfőnként 14.00-tól késő estig.

Antal Zoltán

© 2018 VSZC Jendrassik-Venesz Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája